VAN KÖVETKEZMÉNYE!
Updated: Jan 29, 2022
Hiszen a körzetünk képviselője lesz az az ember, aki támogatásért lobbizik a parlamentben, aki benyújthat törvényjavaslatot (felveti milyen törvényt hozzanak), felszólalhat azokért (kimondhatja véleményét), majd ezeket saját szavazatával tudja befolyásolni.

Tehát, ha diákként szeretnéd, hogy ne legyen kötelező olvasmány az "Egri csillagok", akkor a saját választókerületedben olyan jelöltre érdemes leadni a voksodat, aki ezzel a gondolattal egyetért, hogy aztán felvethesse a problémát a parlamentben, és az érdekeid mellett kiálljon szavazatával.
A pártlistás szavazólapon pártokra szavazunk, akik 93 mandátumon(helyen) osztoznak a leadott szavazatok alapján. A képviselők és pártok mandátumai(helyei) összeadódnak. A 199 helyből, aki megszerez 100-at az alkíthat kormányt, és annak a pártank a jelöltje lesz a miniszterelnök. A kormány jelöli ki a minisztereket a minisztériumok élére.
A különböző minisztériumokban (agrárminisztérium,belügyminisztérium ,emberi erőforrások minisztériuma,honvédelmi minisztérium ,igazságügyi minisztérium ,innovációs és technológiai minisztérium ,külgazdasági és külügyminisztérium,miniszterelnöki kabinetiroda ,Miniszterelnökség,pénzügyminisztérium) különböző területekre specializálódva alkotnak javaslatokat, mint például az oktatási rendszer reform. Ezeket a javaslatokat aztán a parlamentben a képviselők szavazzák meg ismét.
Példa arra, hogyan is érint minket a választás végkimenete:
Miért ilyen drágák az albérletek? Hogyan tudná ezt befolyásolni a kormány?
A vidékről érkező diákok albérleti igényei miatt megnő a kereslet, amit a város nem képes kellőképpen kielégíteni. Minél nehezebben találsz lakást, annál többet vagy hajlandó kiadni érte, ezért az árak az egekbe szöknek. Megoldással szolgálhatna egy ilyen problémára egy olyan lakóövezet kialakítása, ahol a diákok elérhető áron juthatnak otthonhoz. Ennek helyére viszont Fudan Egyetem épül. Az ilyen döntéseket is a parlamenti képviselők által leadott szavazatok eredménye határozza meg.