top of page

Rólunk

Az Amnesty Youth Budapest az Amnesty Magyarország fiatalokból álló aktivista csoportja akik elhivatottak az emberi jogok megvédése mellett. Úgy gondoljuk, hogy ideológiáktól, politikától és közélettől függetlenül nagyon fontos az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának mind a  30 pontjának tiszteletben tartása egy működő országban. Nap mint nap azért dolgozunk, hogy minél több emberhez eljussanak ezek az alapelvek, valamint, hogy bárki számára elérhető, valós és objektív információt tudjunk biztosítani ezzel kapcsolatban.

Ez az oldal azért született, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy jogunk van beleszólni abba, hogyan működik az ország, és hogy ennek a leghatékonyabb módja a szavazás. Akár kérdések, akár kíváncsiság, akár kritika vezetett el az oldalunkhoz, örülünk, hogy utánajársz és olvasol a témában, hiszen a legfontosabb, hogy a kritikus gondolkodás és véleményformálás arra ösztönözzön, hogy reprezentáld az álláspontodat tavasszal a szavazóurnákban. 

amnesty mo logo.png
bp logo.png

CÉLJAINK:

Itt olvashatsz fő céljainkról és arról, hogyan is szeretnénk ezeket elérni.

Átlátható adatbázis létrehozása

Ahhoz, hogy könnyedén, bármilyen alaptudás nélkül segítőkész információhoz tudjunk jutni, szükség van egy egyszerűen elérhető adatbázisra, ahol röviden és lényegre törően megtalálható minden információ egy adott témában. Weboldalunk egy ilyen kiindulópont szeretne lenni a választásokkal kapcsolatban Magyarországon, miközben arra is ösztönözné a használókat, hogy itt ne álljanak meg, hanem olvassanak tovább: ebben segítenek például a pártlistáknál feltüntetett linkek.  A weboldal egyszerű és letisztult designja és lényegre törő megfogalmazása mind a hatékonyságot növeli.

Választás menetének ismertetése

Ahogy felötlött a weboldal ötlete a csapatunkban, többen is rájöttünk, hogy aligha tanították meg nekünk az iskolánkban, hogyan is folyik a választás menete. Ezt vagy szüleinken keresztül tudtuk meg, vagy a helyszínen körbekérdezve juthattunk információhoz. Márpedig ennek nem kéne ilyen bonyolultnak lennie: a háromlépéses választási útmutatónk gyors választ biztosít minden alap kérdésre, ami egy első választóban megfordulhat, valamint írtunk egy könnyen értelmezhető összefoglalót arról, hogyan is működik itthon a törvényhozás folyamata, hiszen egy ország alakulása nem áll meg a választások befejezésével. Így, ha igazán meg szeretnénk érteni, mit is érünk el azzal, hogy kiállunk a véleményünk mellett, érdemes azt is érteni.

Objektív pártinformációk biztosítása

“Na de hol is kezdjem?” Sokszor futottunk bele ebbe a jogos kérdésbe, amikor arról szeretnénk meggyőzni az első választókat, hogy olvassanak utána az összes lehetőségnek, mielőtt leadják voksukat. Szerencsénk van, itthon több mint 9 aktívan működő párt képviselteti magát a parlamentben a politikai ideológiák teljes spektrumán. A weboldalon az összesről készült egy összefoglaló, ezekhez az információkat a saját weboldalaik alapján gyűjtöttük össze. Többször is átolvastattuk őket különböző álláspontú emberekkel, hogy megbizonyosodjunk a szövegek objektivitásáról. Reméljük, hogy ezzel a segítséggel átláthatóbbá tesszük a választás témakörét.

Választás népszerűsítése

A szavazati jog gyakorlása minden magyar állampolgárnak alapvető joga. Hiszünk abban, hogy az erő igenis az emberek kezében van, és egy ország működését mi határozzuk meg azzal, hogy elmegyünk szavazni. De hogy pontosan miért? Összegyűjtöttünk különböző érveket és okokat a környezetünkben élő emberektől, hogy ők miért szavaznak. Van, aki azért, mert számára nagyon fontos, mire költi a pénzét az állam, más azért, mert kötelességének tartja. Ha még bizonytalan vagy, hogy pontosan miért is érdemes elmenni szavazni, keress inspirációt a “Miért szavazz?” fülben! Engedd, hogy meggyőzzünk.

About: Services
bottom of page