
Miért szavazz?
A tetteid következményekkel járnak! Igen is van befolyásod a körülötted lévő világra, és lehetőséged annak alakításásra! A nép által választott képviselők feladata, hogy nap mint nap olyan döntéseket hozzanak, amik hatással vannak mindenki életére. Nem mindegy tehát, te kit választasz! Bár távolinak tűnhet , mégis egyszerű, mindennapi határozatokról van szó, amiket saját bőrünkön tapasztalhatunk meg.
VAN KÖVETKEZMÉNYE!
A körzetünk képviselője lesz az az ember, aki támogatásért lobbizik a parlamentben, aki benyújthat törvényjavaslatokat (felveti milyen törvényt hozzanak), illetve felszólalhat azokért (kimondhatja véleményét), majd ezeket saját szavazatával tudja befolyásolni.
- Lili, 18'
A PÉNZEDRŐL VAN SZÓ!
Mert a megvásárolt termékekből, vagy a fizetésből levont pénzzel az állam rendelkezik, az dönt annak befektetéséről. Többek között az adónkból finanszírozzák az orvosi ellátást, az ingyenes oktatást, infrastruktúra fejlesztését (a csatornahálózat, az utak, a telefon, a TV), olyan szolgáltatásokat, amelyek egy állampolgár számára ingyenesen, vagy kedvezményesen érhető el. Ezenkívül a támogatásokat, fejlesztéseket, nyugdíjat is ebből finanszírozzák, de a politikusok, tanárok, egészségügyi dolgozók fizetése is ebből tevődik ki.
- Borcsi, 19'
HALLASD A HANGOD!
Mert alapvető emberi jogunk! A múltban sokat küzdöttek azért, hogy mindenkit megillessen a szavazójog, hogy így tudjuk érvényesíteni a jogainkat. Ha nem élsz szavazati jogoddal, mely a demokrácia egyik alapköve, valaki más fog döntéseket hozni helyetted, téged is érintő fontos kérdésekben (mint például egészségügy, oktatás, adók, munkahelyek, környezetvédelem, stb.).
-Eszti, 18'
MINDEN SZAVAZAT SZÁMÍT!
Mert minden ember egyenlő! Minden ember alapvető jogait képzi a szavazáshoz való jog, hiszen a szavazati jog komoly politikai kérdésekbe és döntésekbe ad beleszólást, amelyek az egész országban élő, összes ember életére kihathatnak. A mindenki számára egyaránt járó szavazati jog a modern demokrácia egyik legalapvetőbb része. Magyarország egy demokratikus ország, így a benne élő polgároknak a tiszta demokrácia érdekében ki kell venni részüket a véleménynyílvánításból, amelynek az országgyűlési választás az egyik legalapvetőbb része.
- Alex, 18'